Először is, szögezzünk le valamit. Többet nem akarok olyan könyvet olvasni, aminek a filmes verzióját már láttam. Nem, nem és NEM. Ti se tegyétek! A Felhőatlaszról már írtam, hogy nagyon sok dologban eltér tőle a film, de azt is írtam, hogy a legtöbb végkifejlet és bonyodalom ugyanaz, és ha ezt a film által mind tudod előre, a regény nagyon sokat veszít abból az általános izgalmából, amit egy jó könyv okozhat. ÉS EZ ROSSZ, higgyétek el!

Ilyen szempontból a Szerelmünk lapjai (The Notebook) ennél is rosszabb volt, és kevésbé élvezhető (miután láttam a filmet), mert itt nem változott meg a főszál, csak apróbb eltérések voltak és kiegészítések, illetve rövidítések. Tudom, hogy nem kéne spoilereznem, de mégis... ugyebár a film elég jelentős részét a szerelmesek első találkozása és nagy szerelme teszi ki, amikor Allie New Bernbe megy nyaralni a szüleivel. Vidámpark, tánc, veszekedés, stb. Ez a könyvben... NINCS BENNE. A későbbi fejezetek telis-tele vannak utalásokkal, mint pl. "...és Noah-t ez az együtt eltöltött nyárra emlékeztette", és az, hogy Allie fest, meg hogy elmennek Noah "álomházához", az is kiderül, de nincs részletesen megemlítve. Ezt csakis a film készítőinek róhatom fel, azt meg végképp, hogy ezt a veszekedős baromságot kitalálták. Ez egyáltalán nincs a könyvben, és az nekem sokkal szimpatikusabb volt. Allie és Noah kapcsolata harmonikusnak és nyugalomban lebegőnek hat, a filmben pedig akartak egy szenvedélyes, veszekedő, ellentétes párocskát amit persze jobban el lehet adni. De a legrosszabb, hogy teletűzdelték hatásvadász, tömegvonzó, lányos-szerelmes idézetekkel, hogy minden tinilány idézze és imádja. Bejött nekik? Be.

Nem mintha Nicholas Sparks (az író) ezt nem alkalmazná. Nekem tetszett a könyv (és a film is!), és ha több időm és kedvem lett volna olvasni, nyilván még gyorsabban, a szokásos módon (úú, ez milyen öntelt egy szóhasználat...) végeztem volna vele, de így eleinte szenvedés volt. A kérdésetek: akkor miért akartad elolvasni? Ez az. Talán kíváncsi voltam az alapanyagra, és meg kell, hogy mondjam, nekem az eredeti, szívszerelmes és álmodozó megoldás jobban tetszett, mint a szeszélyes, hullámzó kapcsolat, ami könyv és filmadaptáció közötti valódi különbséget jelenti.

A megfogalmazás egyszerű volt és gyakran közhelyes, illetve némely ponton nekem kissé naturalista. Hogy őszinte legyek, én szívesebben olvasok (és írok) homályos megfogalmazásokat, ahol ész kell, hogy a sorok között olvassunk, és felfogjuk, hogy a főhősök épp "egymáson hemperegnek". (Elnézést a gyerekes szókerülésért.) Sparks több oldalon keresztül ecseteli, hogy Noah és Allie simogatják egymást, ingkigombolás, egyéb, gyáván és prűden hangzik, de nem volt gyomrom a háromból hármat, csak max. 1 oldalt elolvasni. Nem érdekelt ez a töménység.
Zavaró volt az is kissé, hogy mindig hangsúlyozták mindenkinek, anyunak, gyereknek, egymásnak, hogy "szeretlek", "milyen sokat jelentesz nekem"... ez az Egyesült Államokban szerintem normál, vagy megszokott lehet, de magyar ember számára többnyire idegen, és én szeretem, hogy nálunk nem a szavak beszélnek, és nehezünkre esik olykor másoknak kimondani azt, hogy szeretlek. Nekem ez a normális, és ezért zavar ez egy átlagos amerikai történetben.

Összességében, tízes skálán nagyjából egy hét és felest, vagy nyolcast adnék a Szerelmünk lapjainak, és esélyt Sparksnak, hogy jobb író lehessen, mert a történetei jók (bár javarészt a szerelmi szálak egyformák és kikövetkeztethetőek, a csavarok vagy a változtatások mindig jól sülnek el), de a fogalmazás gyér és itt-ott unalmas (amennyiben ez nem csak a magyar fordítónak köszönhető).

Leszögezném: nekem tetszett a film és a könyv is, de most kritikus szemmel tekintettem vissza.

Köszönöm, ha volt türelmed elolvasni! :)

csók,
csokidarabka.