Bizonyára rajtam kívül ismerik néhányan azt, hogy bizonyos embereknek nem lehet elmagyarázni a művészet fogalmát, vagy nehézségét. HIába próbálod elmagyarázni neki, hogy a színjátszás, a színművészet nem annyiból áll, hogy kiállsz a színpadra és beszélsz, ahogy kedved tartja, hanem különös technikákat kell alkalmaznod például a beszédhez azért, hogy ne akadjanak problémáid éles helyzetben. Képtelenek megérteni, hogy mit fejleszt az, ha különböző szituációkba helyeznek minket, és nekünk rögtönöznünk kell.
Elmondom szépen, lassan, nyomatékosítva, hogy azért szükséges ez, mert különben az előadásmódod semmit sem fog érni, a nézők csak annyit látnak, hogy valaki egy betanult szöveget mond el megtördelve itt-ott, és úgy áll, mint aki karót nyelt. És nem, egyszerűen nem fogja fel! Elmondom szép, lassan, érthetően, hogy a beszédgyakorlat azért kell, hogy ne akadjon össze a nyelved, és rendesen vegyél levegőt, hogy ne hadarj, stb. És nem! Nem érti! Nem akarja érteni!
A barátnőm mond egy példát. Összehasonlítja a sok-sok évi matematikatanulást a színművészettel, és tökéletesen kifejti a lényeget, a kettő közti hasonlóságokat, és NEM! Semmiféle tisztánlátással nem rendelkezik az illető, és az a válasza rá, hogy "Ez akkor is hülyeség, mert a kettőnek semmi köze egymáshoz!" De igen, VAN!

Az ilyeneken valahogy mindig felhúzom magam, és a vérnyomásom az egekbe szökik.
Mielőtt bárki vagdalkozni kezdene szavakkal, gondolkodjon el a művészet fogalmán és nehézségén, mielőtt akárkit bírálni kezd! Tolerancia és ész kell ahhoz, hogy felfogjunk dolgokat; szív és lélek pedig ahhoz, hogy ezekkel együtt tudjunk élni!

Köszönöm a lehetőséget.