Kezdjük az alapokkal, és a sztorival. Ez egy ausztrál musical, ami az 1900-as évekbeli párizsi „Vörös malom” történetével szövi egybe egy különös szerelem történetét.
    1889-ben Christian, a fiatal angol író a Párizs melletti Montmartre faluba költözik, hogy közelebb kerüljön a bohém forradalom fő színteréhez. Leül az íróéphez, hogy megírja a szabadságot, a szépséget, az igazságot, és amiben mindenek felett hisz, a szerelmet. Na igen, de a bökkenő az, hogy nem is szerelmes.
Azonban ez gyorsan megváltozik, mert egy narkolepsziás argentin bezuhan a lakásába, és ez örökre megváltoztatja az életét.
    Beugrik pótszínésznek egy darabba, és kiderül, hogy mennyire tehetséges. Újdonsült barátai úgy gondolják, hogy ráadják az argentin legjobb öltönyét, és elviszik a Moulin Rouge-ba, hogy elszavalja a verseit a legszebb kurtizánnak: Satine-nak. (Merthogy a Moulin Rouge jelenleg mulató és bordély is egyben…na hát ezért nem gyerekfilm.)
    Azonban Christian-t összetévesztik a herceggel, akit Satine-nak kell elcsábítania aznap este, hogy az befektessen a Moulin Rouge-ba, így mulatóból végre igazi színházzá válhat. Az óriási félreértésekből bravúros hazugságokkal törnek ki, és meggyő
zik a herceget egy darabbal, amit Christian improvizált. A történet a következő
:
 A színhely India. Sajnos az országot elfolgalta egy gonosz marharadzsa. Egy szépséges szép kurtizánnak kell megvédenie hazáját azzal, hogy elcsábítja a maharadzsát. Azonban megismerkedik egy nincstelen szitárossal, akit először összetévesztenek a maharadzsával. Egymásba szeretnek, de titkolniuk kell. S hogy vajon a végén kit választ majd a kurtizán?
Azt a film vége mondja meg, mivel története megegyezik Christian és a Vörös malom színpadi darabjával, a két szál párhuzamosan fut. Olyan, mintha az élet írná a darabot. (Háh, ki gondolta volna?)
    Mindezen kalamajkákat 2 órán keresztül vezeti végig a film, feldolgozott és teljesen új dalokkal vegyítve.

És most a véleményem:
Nagyon szeretem ezt a filmet, szinte kívülről fújom az egészet (emiatt van, hogy néhol szinte ugyanazokat a szókapcsolatokat használtam, mint a filmben). Azonban apróbb kis dolgok nagyon szúrják néhol a szememet.
Például elég furcsa, hogy a film első 5 percében lelövik a "poént". Mert oké, el lehet felejteni egy időre, hogy bizony ennek nem "happy end" lesz a vége, de egy ponton úgyis megint az ember eszébe jut, és ez kicsit levon az élvezhetőségből. Nem feltétlen kell izgulni a végén azért, hogy minden szép legyen, mert már a legelején bejelentették, hogy nem lesz.
A másik az az, hogy nincsen rendes, valódi hely a filmben, hanem csak számítógépes háttér az egész. Ha "kinézel" az ablakon, nem egy valódi Párizst látsz, hanem egy animált, kontrasztos, színes hátteret. Ez azóta zavar, amióta másodszorra megnéztem.
Viszont! tény és való, hogy látványért és jelmezekért nem hiába kaptak Oscar-díjat, mert tényleg mesés hangulatot kölcsönöz a filmnek.
Ami még idegesít benne: Nicole Kidman (Satine) néha olyan fejeket képes vágni, olyan sminkje van, hogy kinéz legalább 43 évesnek, pedig amikor a film készült (2001) még meg sem közelítette ezt a számot.
Ewan McGregor pedig az egyik kedvenc színészem,úgyhogy nem sok rosszat tudok elmondani róla, de néha ő is úgy néz, mint akinek hányingere van, és az sem segít, hogy a haja meg feketére van festve és olyan hatásúra van lenyalva, mintha zsíros lenne. Gyenge indok arra, hogy lehúzzam vele a filmet, de engem idegesít.
Hogy még több rosszat írjak: a karakterek pedig a film némely részén kicsit bugyutára vannak véve. Például elég érdekes jelenet az, amikor Satine próbálja bújtatni Christian-t, hogy a herceg ne vegye észre. Ja, vicces, de egy idő után kicsit már sok.

Összegezve azonban (mondjuk 10-es skálán) 9 pontot adnék a Baz Luhrmann által rendezett Moulin Rouge!-nak. Ezt az alapsztorin, a forgatókönyvön,  és a zenén kívül az támasztja alá, hogy a film úgy képes lépkedni a drámai és a komikus jelenetek között, hogy amikor elérkezünk a végéhez, én már szipogva törölgetem a "sós vizet" az arcomról.